2009. május 27., szerda

Kapros dübbencs

Azt hiszem említettem már, hogy nagyon szeretjük a kaprot. Levesbe, töltött káposztába, mártásként, bárhogy jöhet. Kapros zöldbablevest főztem ma, utána túrós lepényre gondoltam, természetesen kaprosra. Ancsikánál is csodásat láttam tegnap. Csak hogy embertervez... a túrós néni akinél vásárolni szoktam, ma nem volt a piacon, de még a juhtúrós sem. Így dübbencs lett helyette, ami remek kísérője volt a levesnek.
Régen kenyérsütéskor készítették a dübbencset a langallóhoz hasonlóan. Elsősorban Debrecen környékén volt szokás. Alakja különböző, ahány ház annyi szokás szerint. Volt olyan változata, ahol a kenyértésztából kézzel tépkedtek ki kb. féltenyérnyi darabokat, ellapították, zsírozták, és ebből raktak egymás­ra több darabot. Más településen parányi ci­pókra formálták a tésztadarabot, amelynek kö­zepébe egy kis fagyos zsírt tettek. Egyfajta vál­tozata, amikor az elnyújtott tésztát zsírozás után juhtúróval töltötték, majd tekercsbe sodorták. A lényege, hogy a burgonyás kenyértésztát jó vékonyra nyújtották, többnyire kézzel, megkenték zsírral, megszórták fűszerrel vagy túróval, káposztával, majd többször hajtogatták, végül kemencében kisütötték. Igen kalóriadús étel volt, a zsírral nem bántak szűkmarkúan, aratáskor szívesen fogyasztották. A jó dübbencs tésztája lapokra szedhető. Régen kovászos kenyértésztából készült, én most gyors burgonyás tésztát állítottam össze.
Hozzávalók:
  • 1 burgonya megfőzve, kihűtve, összetörve (kb. 20 dkg)
  • kb. 2 dl víz
  • 2 tk. só
  • 2 ek. olaj
  • 50 dkg liszt
  • 1 tk. cukor
  • 2 dkg élesztő
Töltelék:
  • 3 ek. libazsír vagy mangalicazsír
  • 2 csomó kapor apróra vágva
A tészta hozzávalóit jól bedagasztottam, majd hagytam duplájára kelni. Lágyabb, jól nyújtható tésztát kell készíteni. Alaposan belisztezett deszkára borítottam, majd a kezemmel jó vékonyra húzkodtam, hasonlóan a rétestésztához. Megkentem a kaporral elkevert zsírral, majd hármas,ezután négyes hajtogatással formáztam a tésztát. Megint ellapogattam olyan vékonyra, amilyenre csak lehetett, ismét hajtogatás következett. Sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem, kb. két ujjnyi vastagra lapogattam, már a tepsiben. Letakartam egy ruhával és hagytam tovább kelni, kb. 30 percig.


Mikor szépen felemelkedett, a tésztát jó feléig bevagdostam, tetejét megkentem olvasztott zsírral. 180 fokos sütőben sütöttem kb. 30-35 percig.
nagyon finom, bár nem könnyű tészta. Kicsit sótlan lett nekem, érdemes megkóstolni a nyers tésztát, a burgonya miatt lehet, hogy több sót kíván.




13 megjegyzés:

lorien írta...

Hű, ez nagyon izgalmas! Ki fogom próbálni :)

Ja igen, már akartam említeni, hogy a blogodon az utóbbi időben lett valamilyen komponens, amitől az internet explorer 8-as teljesen kiakad.

Limara írta...

Anyám borogass! :(( És azt én hogy találom meg? Vagy mit tudok én, aki teljesen analfabéta a géphez csinálni???

lorien írta...

Nem tudom :) Lehet, hogy csak amit az utobbi hetekben befejlesztettel a sablonra, azt kene. Bar, ha a google rontott el kozben valamit, akkor mindegy. Mostaban a google nem szereti az ie 8-at :(

Besiren írta...

Szia!
Hagytam Neked a Konyhám, kertemben valamit, tudom van már ilyen díjad, de én olyan sokat jöttem Hozzád okosodni, hogy mindenképp Rád gondoltam.

Névtelen írta...

Szia!
Mi is szoktunk dübbencset készíteni de mi csak simát szoktuk nagyon szeretjük. A képeket látva megéheztem rá. Te mindig bűnbe viszed az embert:)

Kata írta...

Képzeld, ezt még nem is ismertem, de izgalmasan hangzik, ki fogom próbálni.
És köszönöm, hogy az olvasóm lettél:)))

erős ildikó írta...

Nagyon szeretnék már ilyet is sütni! Én más formában ismertem, de nagyon csinosak a Tieid! Kaporral meg egyenesen mennyei lehet!

gondaanyu írta...

Tavaly sütöttem, most hétvégére tervezem. Valami észveszejtően finom !

Viktoria írta...

Tudom, hogy már megkaptad, sőt tovább is adtad, de szeretnélek én is megajándékozni vele.
Nézz be hozzám: http://fahejesfeta.blogspot.com/2009/05/chef-lennek.html
Szép napot!

Fehérnyúl írta...

megcsináltam hagymás verzióban. Nagyon finom lett. Köszönöm. (hivatkoztam rád)

Fehérnyúl írta...

Még mindig nem hagy nyugodni ez a dübbencs. elmondanád, hogy mekkora volt a tepsi mérete? Jövőhéten elkészítem egy kis módosítással, aztán majd refereálok.

Limara írta...

21x33 cm-es a tepsi amiben sütöttem! :)

Fehérnyúl írta...

kapros-túrós változatban is megcsináltam. Posztoltam. De a fogyi tábor számláját te fizeted. :):):)