2009. augusztus 8., szombat

Céklás kenyér

Kinézetre nem egészen azt a kenyeret kaptam, amit szerettem volna, de ízre pont ezt vártam. A kinézete az én hibám. Először is, nem kaptam gyenge, friss céklát, csak nagyobb, öregebb példányok voltak a zöldségeseknél. Várnom kellett volna a piacos napra. Másrészt, mikor a lisztet mértem a tálba, véletlenül a graham lisztes zacskót ragadtam meg, és mire észrevettem már jó bőven ki is öntöttem. Visszaszedtem jó részét, de 15 dkg így is maradt benne. Ez persze nem baj, így egészségesebb lett a kenyér, de a színe nem olyan szép élénkpiros,mint amit képzeltem.
A céklát nyersen reszeltem az edénybe, azt akartam, hogy ne veszítsen semmit a vitamin tartalmából. Persze lehetne mikróban megpárolni, majd pürésíteni, valószínűleg úgy szebb is lenne, tökéletesen elkeveredne a tésztában. Ki fogom úgy is próbálni. Sütni viszont nem érdemes, a cékla így is enyhén édeskéssé tette a kenyeret, úgy még inkább az lenne. Ez az enyhe édeskés íz tökéletes.
Hozzávalók:
  • 2 közepes méretű cékla (kb. 170 g)
  • 2 tk. só
  • 2 dkg vaj
  • 1 kis pohár joghurt (140 g)
  • kb. 0,5 dl víz
  • 20 dkg öregtészta
  • 150 g graham liszt
  • 350 g BL 80 liszt
  • 1 tk. cukor
  • 1 dkg élesztő
A céklákat belereszeltem a dagasztó gép táljába, majd az összes többi hozzávalót is belemértem. A vízzel óvatosan kell bánni, a cékla dagasztás közben folyamatosan engedi a levét, lágyítja a tésztát. Kezdetben úgy tünik, nem fog összeállni, de nem kell elkapkodni a folyadék hozzáadását.
Lágy, ragacsos tésztát dagasztot a gép, amit kelesztőtálban duplájára kelesztettem.
Lisztezett felületre borítottam, majd megformáztam. Tetszőleges lehet, én most négy egyenlő részre vágtam, hosszúkás bucikat készítettem, így tettem a sütőpapírral kibélelt formába. Hagytam ismét duplájára kelni, majd 200 fokos sütőben 45 percig sütöttem. 10 perc után muszáj a tetejét letakarnom, mert másként a villanysütő megégeti a tetejét.
Rácsra tettem kihülni. Nem bírtam megvárni, míg teljesen kihül, langyosan megvágtam, látszik is a képen sajnos. A cékla íze jól érezhető, nagyon finom kenyér lett.


9 megjegyzés:

duende írta...

Eszméletlenül néz ki! Rózsaszin kenyér! :)
Nagyon tetszik az ötlet! :)

libi írta...

Mi jöhet még? ;-)

lúdanyó írta...

Nagyon jó ötlet! Jöhetnek kenyerek a szivárvány minden színében :)

Raindrop írta...

Igazi különlegesség! :) Micsoda ötlet, micsoda színek... ? :)
Ezzel a 4 résszel lehetne trükközni. Mindegyik más íz, más szín... :D

Moha írta...

Milyen gyönyörű színe van nyersen! Mondjuk nekem kisülve is tetszik,a graham nem ronthatta el.Fantasztikus ötleteid vannak!

szepyke írta...

Limara, mennyire rózsaszín kisülve? Nekem olyan rózsaszínes-barnásnak látszik, vagy azért rózsaszín maradt?
Hát, fantasztikus vagy!:D

trinity írta...

Pink kenyér!!!Szuper!

Névtelen írta...

Ez gyonyoru!Ceklat ceklaval en is, na de kenyerbe?Igeeeen!!!
Otthon sutom en is a kenyerem,halas koszonet ezert a fantasztikus otletert!
Udv.Gyongyos

Limara írta...

Szia Gyönygyös! Én köszönöm neked! :)