Panasonic kenyérsütőgép megint

A gép és én még mindig az ismerkedésnél tartunk, de biztosan mondhatom, a barátságunk örökre fog tartani. Jogos volt a kritika, ezért a megadott recept szerint készítettem be egy alap fehér kenyeret. Na jó, a cukrot alaposan visszavettem, másfél evőkanállal nem voltam hajlandó beletenni, mindössze egy teáskanálnyi került bele. De a többit változatlanul hagytam, annyira, hogy még száraz élesztőt is vettem, pedig soha nem használom, kenyérsütéshez meg főként nem. Bekészítettem mindent a gépbe, a megadott sorrendben. Beprogramoztam, elindítottam. Szentül megfogadtam, hogy a következő négy órában inkább nem megyek a konyhába, de a gépet nem fogom kinyitni. Nem sikerült betartani, fél óra múlva muszáj volt arra járnom és persze belekukucskálnom. A gép épp nokedlitésztát kevert. Gyorsan tettem bele két púpozott evőkanálnyi lisztet, közben azért csendesen veszekedtem magammal, hogy semmit nem bírok betartani. Legközelebb viszont tényleg csak akkor mentem ki, mikor szép halkan csipogott a gép, hogy elkészült a mű. Egészen helyes, feszes kis kenyeret vettem ki, aminek a teteje hülés közben azért megráncosodott, pedig nem permeteztem le vízzel. Mégis csak megveregettem a vállamat, sok a folyadék, ha nem teszek bele lisztet egészen biztosan beesik a teteje. A következő lépés a megfelelő, pontos folyadék mennyiségének beállítása lesz.

A kenyér bélzete teljesen rendben volt, egyenletesen lyukacsos, puha, szaftos.

Ma a dagasztó programot is tesztelhettem. Fotókat kértek tőlem, nagy méretben. Én viszont nem tárolom őket, így gyorsan sütnöm kellett egy kenyeret és egy kalácsot. Soha nem sikerült ilyen tésztát dagasztanom még. Sem kézzel, sem más kenyérsütőgéppel, de még a Bosch gépemmel sem. Mesés volt, már úgy vettem ki a gépből, hogy telis tele volt kis hólyagokkal. Amikor kiborítottam az első kelesztés után hatalmas levegőbuborékokkal volt tele, imádtam. Megformáztam a kenyeret, hagytam kelni, majd a szokásos módon bevágtam és betettem sülni. Elindítottam a konyhai órámat. Fél óra múlva benéztem, vajon mekkora a kenyerem, hát én balga a sütőt elfelejtettem bekapcsolni. A kenyér ugyan nagyobb volt, de nem sült. Az első indulatomban ki akartam kapni, összegyúrni, mondván jó lesz az öregtésztának, de végül csak ráindítottam a sütőt. Nem bíztam semmi jóban, hiszen a villanysütőnek kb. 25 perc kell míg eléri a 230 fokot. Buzgón imádkoztam a kenyér és az élesztő szelleméhez (Ildikótól tanultam) és két percenként lestem be, vajon összeesett-e a kenyérkém. A kis drágám nagyon jól viselkedett, csak emelkedett és emelkedett, teljesen betöltötte a nyolc literes jénait, nagyon óvatosan bírtam csak kivenni belőle. Abban a pillanatban el kezdett beszélgetni, öröm volt hallani. Gyönyörű lett.

A kalácsot hasonlóan gyönyörűen dagasztotta be a gép. Öröm volt a tésztával dolgozni.  Magas, könnyű lett a kalács, ahogy a rácsra állítottam szinte alig bírta el a saját súlyát.