Mézeskalácsos bejgli és sütinyalóka

Valójában a sütinyalóka (cake pops) volt először, és a sikerén felbuzdulva próbáltam ki bejgliben is. Mézeskalács, sütőtök, kandírozott narancs, likőr vagy fűszeres szirup a hozzávaló. Tudom, kissé meredeken hangzik, de nekünk nagyon bejött. 

Kérdezte ma valaki, hogy jutott ez eszembe. Hetek óta sütöm a mézeseket, gyakorlatilag nincs a lakásnak olyan pontja, ahol ne lenne belőle, van sérült, töredezett is, ezeket összegyűjtöttem egy tálkába, majd csak jó lesz valamire. Sütőtököt sütöttem és egyszerre került a szemem elé mindkettő, színben, ízben passzolnak, gondoltam megpróbálom. A mézeskalácsot egy késes aprítóban összezúztam és adtam hozzá annyi sütőtököt, hogy összeálljon egy masszává. Túlságosan nem kell ízesíteni, hiszen a mézes jó fűszeres, de egy kis kandírozott narancsot kívánt még. Aztán úgy éreztem miközben kóstolgattam, hogy egy kis citromhéjat is.

A narancsot én kandíroztam, ami után bőven maradt szirup. Mivel vétek lett volna kiönteni újból felforraltam és adtam hozzá fűszereket. Fahéjrudat, vaníliát, csillagánizst, citromhéjat, szegfűszeget. A szirupot a fűszerekkel együtt lehűtöttem, állni hagytam, majd másnap üvegekbe töltöttem. Jó kis forraltbor alap lett belőle. Na, ebből a szirupból is öntöttem a masszába.

Vizes kézzel dió nagyságú golyókat formáztam belőle, majd fél órára fagyasztóba tettem. Gőz felett megolvasztottam 15 dkg étcsokoládét, majd miután levettem hozzákevertem még öt dkg-ot. A sütigolyókba kettétört grillpálcikákat szúrtam és a csokiba mártottam. Legegyszerűbb egy hungarocell darabba szúrni és úgy hagyni, hogy megdermedjen. Díszítőcukorral lehet dekorálni.

Ezután jött az ötlet, hogy még krémesebbé kellene tenni és akkor bejgli tésztában is megállná a helyét.

Egy kicsit több sütőtököt és kicsit több szirupot adtam hozzá.

Hozzávalók:

• 25 dkg őrölt mézeskalács
• 25 dkg sütőtök sütve
• 2 ek. kandírozott narancs
• fél citrom reszelt héja
• 1 dl fűszeres szirup (narancslekvárral kiváltható szerintem)

A hozzávalókat alaposan elkevertem.

Fél adag bejglitésztát begyúrtam, három egyenlő darabba osztottam, majd 10-15 perces pihentetés után egyesével kinyújtottam. Megkentem őket a töltelékkel, majd felsodortam. 

Sütőpapíros tepsire ültettem a rudakat, lekentem tojássárgájával, majd a hűvös kamrába tettem. Egy óra múlva átkentem tojásfehérjével és éjszakára magára hagytam.

Reggel előmelegítettem a sütőt 180 fokra, majd 20 perc alatt kisütöttem őket.

A kíváncsiságtól nem bírtam sokáig várni, még forrón felszeleteltem. Bejglit reggeliztünk...

Vörösboros csokoládékrém

Hogy én erről a vörösbor szirupról vagy lekvárról (melyik a jobb kifejezés rá?) mennyi bőrt fogok még lehúzni, azt nem tudom, de hogy alaposan rákattantam, az már biztos.
Maga a szirup került már bonbonba, aztán aszalt szilvával összedolgozva bejglibe, most meg csokoládéval próbáltam házasítani és jelentem csodálatos lett. Önmagában is kitűnő édesség, egy szép üvegben remek gasztroajándék karácsonyra, de finom linzer töltelékeként is megállja a helyét.
Jó hírem van, legalábbis remélem, hogy lesz aki örül neki, ugyanis ezt a krémet kekszbe fogom tölteni és több más süteménnyel együtt (pl. mézeskalács, puszedli, levendulás keksz, hagymás-rozmaringos keksz) szerdán délután a makói Hagymatikum fürdő teadélutánján fogom kínálni. Aki szeretné megkóstolni nincs más dolga, mint egy kellemes délutánt eltölteni a Makovecz Imre által tervezett csodálatos fürdőben.

A krém hozzávalói:

• 2 dl vörösbor
• 15 dkg cukor
• 2 rúd fahéj
• 2 csillagánizs
• fél rúd vanília
• 4-5 szem szegfűszeg
• egy darab citromhéj
• egy darab narancshéj
• 180 g étcsokoládé

A narancshéjba szurkáljuk a szegfűszeget. A vörösbort a cukorral és a fűszerekkel felforraljuk, majd lassú tűzön beforraljuk. Akkor jó, ha kissé besűrűsödik és kb. 2 dl marad az edényben. Elzárjuk alatta a lángot és fedő alatt kissé lehűtjük.

Kiszedjük a fűszereket, majd hozzáadjuk a csokoládét. Ha nagyon visszahűlne a szirup, akkor kicsit érdemes újramelegíteni. Addig keverjük egy habverővel, míg a csokoládé felolvad. Ezután a mixerrel egy kicsit kihabosítjuk, így egészen lágy, selymes krémet kapunk. Üvegbe töltjük és hűlni hagyjuk, majd tetszés szerint használjuk fel.

Két linzer közé is tölthetjük:

Forralt boros- aszaltszilvás bejgli

A legtöbb család asztaláról nem hiányozhat karácsonykor a bejgli (beigli). A háziasszonyok évről-évre nekilátnak a sütésének, és évről-évre ott a drukk, hogy az idén biztosan nem reped ki és sokkal márványosabb lesz mint tavaly.  Ha mégis megtörténik a baj, akkor jön a mentegetőzés (minden egyes alkalommal, amikor valaki a süteményes tál felé nyúl), hogy sok volt a töltelék, rossz volt a liszt, az élesztő, stb… és a néma fogadkozás, hogy többet soha nem sütök, de persze a következő ünnep megint nem telik bejgli nélkül.

Hozzávalók:

Hozzávalók:

• Fél adag bejgli tészta
• 20 dkg cukor
• 1 ek. méz
• 1 dl víz
• 1 dl vörösbor
• 2 fahéjrúd
• 2 csillagánizs
• 1 vaníliarúd kettéhasítva
• 4-5 szem szegfűszeg
• 1-1 cirom és narancs héja
• 50 dkg aszalt szilva

Lekenéshez:

• 1 tojás

A cukrot, a vizet és a fűszereket egy lábosba tesszük és lassú tűzön sűrű szirupot főzünk belőle. Amikor a színe kezd szép aranysárgába hajlani hozzáadjuk a mézet, a vörösbort, és 20 dkg aszalt szilvát . Addig főzzük, amíg a szilva egészen megpuhult, a lé sűrű, szirup állagú lesz Kiszedjük a fűszereket és kihűtjük. Végül botmixerrel pürésítjük.

A maradék aszalt szilvát finomra aprítjuk.

A pihentetett, három cipóra osztott bejgli tésztából egyesével kb. 22 cm x 30 cm nagyságú téglalapot nyújtunk.

Mindet megkenjük a forralt boros-aszaltszílvás krém egyharmadával, úgy, hogy a tészta szélén kb. 2 cm –t szabadon hagyunk. Ezután a krémre rászórjuk a feldarabolt aszalt szilva harmadát.  A tészta tetején és a két oldalán a széleket visszahajtjuk, majd alólról kezdve a bejglit feltekerjük.

Bonbon forralt boros krémmel

Kérem szépen, ezek életem első temperált csokoládéjával készült bonbonjai. Mert ahhoz, hogy a csoki szép fényes és roppanós legyen temperálni kell. Erről én nem akarok nagy okosságokat írni, mivel nem is tudok, de jó szívvel ajánlom Praliné Zsuzsi blogját, ő mindent tud róla. Nem mellesleg ő az oka, hogy bonbon készítésre adtam a fejemet....
Inkább a töltelékről pár szó. Pár napja készítettem egy nagyon jó kis forralt boros aszalt szilva lekvárt (holnap bővebben róla). Annyira tetszett, hogy érdemesnek tartottam továbbgondolásra. Csak magát a fűszeres szirupot akartam belőle.
Hozzávalók:

• 2 dl vörösbor
• 200 g cukor
• 2 rúd fahéj
• 2 csillagánizs
• fél rúd vanília kettéhasítva
• darab citromhéj
• egy darab narancshéj
• 4-5 szemszegfűszeg
• egy löttyintés portói

A narancs héjába szurkáltam a szegfűszegeket. Egy lábosba öntöttem a vörösbort, hozzáadtam a cukrot, a fűszereket és lassú tűzön beforraltam. Körülbelül a fele mennyiségre. Ekkor elzártam alatta a lángot és lefedve állni hagytam néhány órán keresztül, hogy a fűszerek alaposan átjárják a szirupot. 

Míg állt egészen besűrűsödött, már szinte zselés állagot vett fel, csodálatos színnel ( a fotó sajnos nem adja vissza a mély bordó színét) és illattal.

Kihalásztam belőle a fűszereket, hozzáöntöttem egy korty portóit, hogy az alkohol is érződjön rajta, de ezt akár el is lehet hagyni.

A bonbonokhoz a temperált csokit a formába öntöttem, majd kiborítottam és hűtőben hagytam megdermedni. Zsuzsinál részletes leírás róla, Gasztroshop-nál meg jó kis videó. Ez a művelet azért igényel még némi gyakorlást...

A csokihüvelyekbe tettem egy-egy szem aszalt meggyet, majd a sűrű, fűszeres sziruppal majdnem tele töltöttem őket. Ezután jött megint a dermesztés, nemes egyszerűséggel kitettem pár percre a teraszra, a mínusz nagyon sok fok megtette hatását. Ezután jött a legnagyobb bénázás, a lezárás, na ezen pláne van még mit gyakorolnom, és megint a hűtés. 

Végül a drukk, hogy vajon kijönnek-e a formából. és láss csodát, egy sem tört el, lyukadt ki, mindet ki tudtam venni épségben.

Folytatás következik...

Egyszerű bagett

Van az úgy, hogy az ember lánya így advent idején annyira belefeledkezik a mézeskalács írókázásba, hogy kimegy a fejéből a kenyérsütés. Aztán amikor észbe kap, akkor már tudja, hogy a mindennapinak nincs ideje elkészülni vacsoráig, ráadásul előző este elfelejti az öregtésztát is bekeverni. (És újfent veszekszik magával, amiért még mindig nincs a fagyasztóban egy vésztartalék adag...) Kénytelen valami gyors megoldást keresni.
Gyorsat, de azért jót. Mondjuk egy egyszerű bagettet.
Tudom, sokszor hangoztattam már, hogy a csak élesztővel készülő kenyér nem kenyér, "csak" kelttészta, de ugye a vészhelyzet mindent felülír!

Hozzávalók:

• 40 dkg kenyérliszt (a jó minőségű finom is megteszi)
• 2 dl langyos víz
• 0,5 dl tej
• 1 púpos tk. só
• 2 ek. olaj
• 2 ek. burg.pehely (elhagyható)
• 2 dkg friss élesztő

Az összes hozzávalót a kenyérsütőgép üstjébe mérjük. Bedagasztjuk a tésztát, és kb. fél óra alatt duplájára kelesztjük.

Lisztezett felületre borítjuk, majd három, egyforma darabba vágjuk. Megformázzuk a bagetteket, és a bagettsütő tepsibe (vagy sütőlemezre) helyezzük őket. 

Letakarjuk, majd kb. 30 perc alatt duplájára kelesztjük (én a melegedő sütő tetejére tettem a tepsit). A sütőt 200 fokra állítjuk.

A megkelt tésztán egy éles pengével bevágásokat ejtünk, majd vízzel alaposan lepermetezzük (ha van, akkor egy nagy, XXL méretű sütőzacskóba is belehúzhatjuk). 

Kb. 25 -30 perc alatt ropogósra sütjük. Amint kivesszük a sütőből kevés vízzel lepermetezzük, hogy a héja szép fényes legyen.

Rizsfelfújt

Inkább menzás, mint otthoni emlékeim vannak gyerekkoromból a rizsfelfújtról (anyukám nem nagyon készített), és nem is épp kellemesek. Azt nem mondom, hogy utáltam, de nem is rajongtam érte. Arra már nem emlékszem, hogy ezt maga a rizsfelfújt vagy inkább a kísérőjeként tálalt rettenetes műlekvár váltotta-e ki.

Így aztán egészen addig nem is készítettem, míg egyszer a kisfiam az oviból hazafelé meg nem kérdezte, hogy tudnék-e neki olyat sütni mint ami az ebéd volt. Kiderítettem, hogy mire is gondol, azóta ha nem is hetente, de rendszeresen készítem egy-egy tartalmasabb leves mellé. Receptért Horváth Ilonához nyúltam, azóta sem sikerült tökéletesebbet találnom.

Ma makói vágott leves volt az ebéd, azt kísérte. Kaptam a Vaníliavarázstól egészen különleges vanília őrleményt, épp csak egy keveset tettem bele, de fantasztikus illata és aromája csodálatosan érződött rajta.

Hozzávalók:

• 1 bögre rizs (3 dl)
• kb. 2 dl víz
• egy teáskanál vaj
• csipet só
• 1 liter tej (kókusztejjel is finom)
• egy citrom héja
• egy mokkáskanál vaníliaőrlemény
• kb. 10 dkg mazsola
• 20 dkg cukor
• 2 tk. liszt
• 4 nagy tojás (vagy öt kisebb)
• 5 dkg puha vaj

Először tejberizst készítek. A rizst a vízzel, a csipet sóval és a teáskanál vajjal felteszem főni. Közepes lángon addig főzöm, többször megkeverve, míg az összes vizet magába szívja a rizs. Ekkor felöntöm a tejjel és felforralom. Leveszem a lángot és lassú tűzön addig főzöm, míg a rizs megpuhul és szinte az összes tejet magába szívja. Elzárom alatta a lángot, hozzáadom a cukor felét, a citrom reszelt héját, a vaníliát és a mazsolát  Elkeverem és lefedve kb. egy órán keresztül állni hagyom, langyosra hűtöm.

Ezután szétválasztom a tojásokat. A sárgákat elkeverem a puha vajjal, a liszttel és összeforgatom a rizzsel.

A fehérjét kemény habbá verem, közben a cukor másik felét több részletben hozzáadagolom. Végül óvatosan a rizses masszába forgatom.

Kivajazok egy tűzálló tálat (enyém 27x27 cm-es), a rizst belesimítom és 160-170 fokos sütőben kb. 40-45 perc alatt pirosra sütöm.

Melegen tálalom, bár mi szeretjük akkor is, ha kihűlt.

Lekvár, sodó, csokiöntet jár mellé ízlés szerint.

Én kétféle öntettel tálaltam. Baracklekvárt elkevertem kevés levendulasziruppal és kissé megmelegítettem. A levendulaszirup barackpálinkára is cserélhető, vagy mindkettő adható hozzá...

A gyerekeknek pedig két deci tejszínt forráspontig hevítettem, levettem a tűzről és kb. 15 dkg összetört csokoládét (nem mértem meg sajnos) beleszórtam. Addig kevergettem, míg felolvadt. Fél narancs héját belereszeltem és a levét belefacsartam.

Kókuszos-csokis kalácsok

Tavaly egész egyszerűen elfelejtettem, az idén meg elcsúsztam vele egy napot. Úgy gondoltam ma van, erre kiderül, hogy tegnap volt. A blogszülinap. Négy éves lett a Limara Péksége. Tegnap volt négy éve, hogy vettem egy nagy levegőt és megírtam az első bejegyzést. Az elsőt, a mai napig legfontosabbat, a szívemnek legkedvesebbet, a Jól bevált fehérkenyér receptjét (ma már nem ezt a címet adnám neki), ami a tisztelt olvasók körében is a legnézettebb. Nem szoktam nagy hűhót csapni a szülinap körül, mint említettem, tavaly el is felejtettem, most sem fogok, de azért Isten éltesse a Pékséget! Remélem, lesz még szülinapja!
Tovább ezekkel a kókuszos kalácskákkal ünnepeljünk:

Hozzávalók:

• 50 dkg finomliszt
• 2 ek. holland kakaópor
• 1 tk. só
• 3 ek. cukor
• 1 tojás
• 1 dl langyos tej
• kb. 1,5 dl víz
• 6 dkg puha vaj
• 2,5 dkg friss élesztő

Az összes hozzávalót bekészítjük a kenyérsütőgép üstjébe és összeállítjuk a tésztát. Kelesztőtálban hagyjuk kb. 40 -45 percig kelni.

Ezalatt elkészítjük a tölteléket:

• 100 g kókuszreszelék
• 100 g vaj
• 1 tojás
• 120 g porcukor

A vajat a cukorral kihabosítjuk, hozzáadjuk a kókuszreszeléket és a tojást, fél órára hűtőbe tesszük.

A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk és 10 egyforma darabba vágjuk, gömbölyítjük.

A tölteléket is elővesszük és vizes kézzel 10 egyforma gombócot gyúrunk belőle.

Ezután formázzuk. Én kétféle módon készítettem.

A tésztagombócokat kissé kilapítjuk, és a közepébe teszünk egy kókuszgombócot:

Becsomagoljuk:

Ezután, ha virágokat szeretnénk, akkor kör alakúra nyújtjuk és nyolc helyen bevágást ejtünk rajta. kettőt-kettőt szembefordítunk. Részletes formázás itt.

A másik formázáshoz hosszúkásra nyújtjuk a töltelékkel megtöltött gombócot:

Ezután feltekerjük és ollóval bevagdossuk jó mélyen, de azért ügyelve, hogy teljesen ne vágjuk át:

A darabokat oldalra kifordítjuk. Egyet jobbra, egyet balra és így tovább:

Sütőpapíros tepsin kb. fél óráig kelesztjük, a sütőt ezalatt előmelegítjük 180 fokra. Közvetlenül sütés előtt lekenjük egy egész felvert tojással és kb. 25-30 perc alatt megsütjük.

Innen az ihlet.

Karácsonyi keksz tonkababos csokoládé- és sós karamella krémmel

Azt hiszem, sokszor írtam már, hogy mennyire szeretem a sós és az édes ízeket együtt. A sós karamella is az egyik nagy kedvencem, szerintem ellenállhatatlan. Sok ismerősöm már a hallatán is elborzad, de például amikor ebből a krékerből kóstolt, akkor rajongóvá vált. 

Kaptam gyönyörű karácsonyi sütipecsétet a Gasztroshoptól, ami kiszúró is egyben. Nagyon praktikus, három cserélhető minta van hozzá, élmény vele dolgozni.

Kétféle tölteléket képzeltem hozzá, csokisat és sós karamellásat, így két színű kekszet is sütöttem hozzá, egy adag vaníliásat és egy adag csokisat, helyesebben kakaósat.

Hozzávalók a vaníliás tésztához:

• 300 g finomliszt
• 80 g porcukor
• 180 g hideg vaj
• egy csomag vaníliás cukor
• 1 tojás sárgája
• 1-2 ek. tejszín
• 1 tk. sütőpor

Késes betétű robotgépbe mértem a lisztet, a porcukrot, a vaníliás cukrot és a sütőport. Összeforgattam, majd hozzáadtam a kisebb kockára vágott hideg vajat. Morzsásra kevertem, majd a tojás sárgájával és a tejszínnel összeállítottam a tésztát.

Kakaós tészta:

• 300 g finomliszt
• 100 g porcukor
• 180 g hideg vaj
• 2 ek. holland kakaópor
• 1 tojás sárgája
• 1-2 ek. tejszín
• 1 tk. sütőpor

Ugyanúgy összeállítottam mint az előző tésztát. Külön-külön fóliába csomagoltam és másnapig a hűtőbe tettem.

Következtek a krémek.

Sós karamella krém:

• 2 tubus sűrített tej

A tubusokból egy befőttesüvegbe nyomtam a sűrített tejet, rácsavartam a tetejét, egy fazékba állítottam és annyi vizet öntöttem mellé, amennyi a tej fölé ért. A fazekat lefedtem és három és fél órán keresztül főztem lassú tűzön. 

Gyönyörű, sűrű karamell lett. Egy nagy csipet (vagy kettő nagy csipet) sót adtam hozzá, elkevertem és hagytam kihűlni. Végül egy éjszakára hűtőbe tettem.

Tonkababos csokoládékrém:

• 125 g étcsokoládé (csokoládélencse)
• 50 ml víz
• 15 g cukor
• 25 ml tejföl  (esetleg natúr kókuszkrém)
• 80 ml tejszín
• 20 g puha vaj
• kb. 1/3 ad tonkabab (elhagyható)

25 g csokilencsét a vízzel, a cukorral és a tejföllel felfőztem, és hagytam kissé besűrűsödni. Félrehúztam. 

A tejszínt forráspontig melegítettem, elzártam alatta a lángot, majd kis adagokban hozzáadtam a maradék csokoládét. Addig kevergettem, míg teljesen felolvadt. Ekkor a vajat is belekevertem, végül hozzáadtam a tejfölös krémet is. Alaposan elkevertem, belereszeltem a tonkababot és hűlni hagytam. Végül ez is ment egy éjszakára a hűtőbe.

Másnap elővettem a tésztákat, kb. 2 mm vastagra nyújtottam őket és kiszaggattam belőlük a kekszeket. A kiszúró úgy működik, hogy először kiszúrjuk vele a tésztát, majd anélkül, hogy felemelnénk rányomjuk a mintázót:

180 fokos sütőben kb. 10-12 perc alatt sülnek rózsaszínűre. 

Miután a kisült kekszek alaposan kihűltek már csak az összeállítás volt hátra. A vaníliás kekszre kentem a csokoládékrémből, a kakaósra pedig a sós karamellából. Ha a sós karamellát úgy ítéljük meg, hogy nem lett kellően sűrű, semmi pánik, keverjük el 10 dkg vajjal.

A két krém közé a kekszek egy részébe apróra vágott mogyorót, másik felébe pedig egy csipet levendulasót  szórtam, amit nem régiben Max-tól kaptam:

 Ezután már csak össze kell ragasztani őket és kellő türelemmel kell lenni még egy napig, de legalább pár óráig, hogy a keksz és a krémek összeérjenek. 

Ebből az adagból kb. 45 db keksz lett. Élt egy napot...

Kovászoljunk!

Nagyon érdekes, hogy a kovász szó elhangzása lázba hozza legtöbbször még azokat az embereket is, akik egyébként nem foglalkoznak kenyérsütéssel. Ha egy kisebb, nagyobb társaságban vagyok, előbb-utóbb szóba kerül a kenyérsütés, majd szinte rögtön jön a kérdés, hogy kovásszal vagy élesztővel sütöm-e a kenyeret. A kovász szó maga valami nosztalgikus hangulatot képes árasztani, jönnek az emlékek, hogy bezzeg hajdanában milyen jó kovászos kenyeret sütött a nagyi vagy a dédi vagy a falu pékje.
Akik pedig házi kenyérsütésre adják a fejüket szinte kivétel nélkül kényszert éreznek a kovászolásra is. A kovász titokzatos valami, a liszt és víz keveréke a szemünk láttára kel életre, válik aktívvá, képes lesz önmagában is megkeleszteni a kenyértésztát. Persze a kezdeti lelkesedés legtöbbször hamarosan alábbhagy, hiszen ezt a befőttesüvegben bugyborékoló valamiről nagy odafigyeléssel kell gondoskodni, különben szegény elhalálozik. Így sokan ismét az öregtésztához nyúlnak.
Én sem vagyok kivétel, engem is izgat a kovász, én is többször készítettem már erjesztett kultúrát, amit aztán szépen hagytam is tönkremenni (bár, egyszer egy éven keresztül képes voltam fenntartani) . Minél többet foglalkozom a kenyérsütéssel, annál inkább úgy érzem, hogy milyen keveset tudok róla, különösen igaz ez a kovászolásra. De nem baj, mindig jó, ha új kihívásokkal nézz szembe az ember.
A kovász indításának ezer módja van. Van francia, német, amerikai és még ki tudja milyen stílusú kovászindítás. Egyik hígabb, másik keményebb tésztával indít, egyik erősebbre, másik gyengébbre készíti. Nincs új a nap alatt, csupán a számunkra legideálisabbat kell megkeresnünk.
Eddig inkább találomra készítettem a kovászt, mint precíz előírás szerint, meg is lett az eredménye, én kovászom is előbb vagy utóbb kimúlt, túlérett, túlságosan savanyúvá vált.
A kovász tej-és ecetsav baktériumokból, valamint kovászélesztőből áll. Ha ezeknek megfelelő az egyensúlya, akkor csodálatos kenyereket fogunk tudni sütni.
Az új kovászomhoz Susan, a Wild Yeast blog írójának módszerét vettem alapul, egy hígabb, 100 %-os hidratáltságú kovászt készítettem. Ez az jelenti, hogy a liszt és a víz aránya megegyező.
A módszer nagyon egyszerű, csak némi kitartásra van szükség.
A kovászoláshoz kell egy befőttesüveg (vagy kettő), kell víz, méghozzá klórmentes és kell liszt. Valamint egy fakanál vagy szilikonos spatula és egy digitális mérleg.
Ha a csapból klóros víz folyik, akkor érdemes palackozott vizet használni az indításhoz, vagy kiengedni egy üvegbe és 24 órán keresztül állni hagyni, a klór ugyanis gátolja az erjedést.
A kovász indításához a legmegfelelőbb a rozsliszt. A rozsszemek felületén a kovászkészítéshez ideális élesztőgombák találhatóak. A fehér lisztből készülő kovász sokkal nehezebben, lassabban fog beérni. Én fele-fele arányban használom a teljeskiőrlésű (bio) rozslisztet és a kenyérlisztet.
Ha ezek megvannak, akkor kezdhetjük is!

1. nap:
Vegyük a tisztára mosott befőttesüvegünket és mérjük meg, majd az üvegre írjuk rá egy alkoholos filccel a súlyát. Erre azért van szükség, mert etetéskor a már bekevert kovásznak csak egy részére van szükség, a többit kiöntjük. Így ha ráírjuk a súlyt az üvegre, majd hozzáadjuk a szükséges kovász súlyát, akkor addig kell az üvegből kiöntenünk a felesleget míg a mérleg a megfelelő számot mutatja. Tehát, ha az üvegünk mondjuk 250 g és 50 g kovászt szaporítunk, akkor addig öntjük ki az üvegből a felesleget, míg a  lenullázott mérlegre téve az 300 g-ot mutat.
Vagy rendszeresítsünk két üveget, így minden etetéskor csak átöntünk a tiszta üvegbe 50 g-ot és azt keverjük tovább, a másik üvegből kidobjuk a maradékot és tisztára mosva félretesszük a következő etetésig.

Ha ezzel megvagyunk, akkor mérjünk az üvegbe 50 g langyos vizet (én előzőleg az üveget is meleg vízzel átöblítem, hogy ne legyen hideg), majd mérjünk hozzá 25 g tk. rozslisztet és 25 g fehérlisztet. Egy szilikon spatulával vagy fakanállal alaposan keverjük el, az üvegre csavarjuk rá lazán a tetejét, vagy fóliázzuk le, majd tegyük meleg helyre. Ez lehet radiátor közelében, vagy a hűtő tetején. Nálam napközben a sütő mellett van, éjszakára pedig, amikor visszaveszünk a fűtésből, a mikróba teszem, hogy egyenletes hőmérsékleten legyen.

24 óra múlva már mutatkoznia kell némi buboréknak, az élet jelének a masszánkban. Ez főként akkor igaz, ha rendszeresen sütünk egy ideje kenyeret, hisze akkor nálunk már a levegőben van az élesztőbaktérium, szemben azokkal a konyhákkal, ahol eddig nem nagyon foglalkoztak házi pékséggel. Az én reggel bekevert kovászom már este mutatott némi életjelet.
Ha 24 óra múlva még semmi jele annak, hogy beindult volna az erjedés, akkor lehet hagyni még 24 óráig a kovászt, de tovább nem érdemes várni, legkésőbb a második nap végén tovább kell lépni.
Az enyém így festett az első nap végén:

2. nap:
A második nap, érdemes reggel kezdeni a kovászolást, reggelén a meglévő masszából kiveszünk 50 g-ot, a többit kiöntjük. Hozzáadunk 50 g langyos vizet, és 25 g tk. rozslisztet és 25 g fehérlisztet.
Tegyük vissza a meleg helyre és hagyjuk 12 órán keresztül érni.
12 óra múlva ismét vegyünk ki belőle 50 g-ot és adjunk hozzá ugyanennyi vizet, valamint 25 g tk. rozslisztet és 25 g fehérlisztet.

3-8.nap:
Ezt ismételjük egészen a nyolcadik-kilencedik napig. Látni fogjuk, hogy a kovászunk egyre magasabbra nő, egyre buborékosabb, lazább lesz. Az illata pedig kellemesen savanykás.

Kovászom a nyolcadik nap reggelén, amikor már épp csendesedett, etetésre várva:

A nyolcadik-kilencedik napra készen van az érett  kovászunk, amely már önmagában, élesztő hozzáadása nélkül is képes a tésztát megfelelően megemelni, megkeleszteni.

Innentől kezdve már elég naponta egyszer etetni ha rendszeresen használjuk, de ekkor már nem kell meleg helyen tartanunk, egyszerűen csak tegyük a konyhapultra. Nyáron, vagy nagyon meleg konyhában továbbra is érdemes a 12 órás etetési időt betartani a túlérés elkerülése miatt. 

A kilencedik naptól emeltem a kovász mennyiségén, 100 g kovászt etetek 100 g vízzel és 100 g liszttel. Így mindig van elegendő mennyiségem a sütéshez, és ha kell, akkor tudok belőle ajándékozni is:

Ha mondjuk csak hetente egyszer sütünk, akkor érdemes betenni a hűtőbe és pihentetni. Ha tegyük fel, csak hétvégén van időnk a kissé hosszadalmasabb kovászos kenyérhez, akkor szerdán-csütörtökön vegyük ki és kezdjük el etetgetni, hogy kellően érett legyen a hétvégére. (hétköznap továbbra is javaslom az öregtésztás kenyereket!)

Aki jobban szereti most már csak fehérliszttel is etetheti vagy változtathat a rozsliszt és fehérliszt arányán kedve szerint. Én maradtam az eredeti aránynál, mert szerintem a fehér kenyérnek csodás ízt ad a rozskovász.

Mivel rendszeresen sütök, főként most, hogy kísérletezésbe kezdtem a megfelelő kovászos tésztához, a konyhapulton tartom a kovászomat, de a kilencedik napon, a maradékból, amit egyébként ugye kiöntenénk, kivettem 50 g-ot és egy lezárt üvegben a hűtőbe tettem. Vésztartaléknak. Ott akár hetekig is el van, anélkül, hogy hozzá kellene nyúlni. A hűtőből kivett kovászt egyszerűen újra lehet éleszteni, csak el kell kezdeni etetni az eddigiek szerint. Kb. a harmadik napra lesz kellően erős, hogy önmagában is használni lehessen.

Ha véletlenül kimaradt egy etetés nem kell, megijedni, folytatni kell, de azért érdemes odafigyelni, különben könnyen túlérhet.

Most így néz ki a már 24 órája megetetett, lecsendesedett, etetésre váró kovászom (kb. két hetes):

Reményeim szerint ezután majd jönnek kovászos receptek is. Bár már van belőle egy-kettő a blogon. Például ez:

A kenyér

És még egy, ami már ehhez hasonló kovásszal készült:

Rozskovászos kenyér

Majomkenyér vaníliás alma töltelékkel

Ezt a mai napot csak egy kis kényeztetés tudta jobbá tenni. Az bevált csoki helyett most a vanília, alma, fahéj illata és íze kárpótolt minket. Kár, hogy illatot nem tudok közvetíteni...

Több receptből hoztam össze, 3:1-ben péksüti lett. A formáját a majomkenyértől, a tésztáját a cukros-fahéjas rúdtól, a töltelékét az almás pitétől kölcsönöztem.

Hozzávalók:

• 60 dkg finomliszt
• 1 tk. só
• 3 ek. cukor
• 1 tojás
• 2 tojás sárgája
• 3 dl langyos tej
• 6 dkg puha vaj
• 3 dkg friss élesztő

Töltelék a tészta közé:

• egy csésze olvasztott vaj
• egy csésze barnacukor
• két teáskanál őrölt fahéj

Töltelék a tésztába:

• 4 nagyobb alma
• egy tasak vaníliás pudingpor
• 2 ek. barnacukor
• 1 tk. őrölt fahéj

A töltelékkel kezdtem. Lereszeltem az almákat, majd kinyomtam a levét. Ezt a lét elkevertem a pudingporral és óvatosan besűrítettem. Hozzáadtam az almát, a cukrot és a fahéjat. Jól elkevertem, majd kihűtöttem. 

Míg hűlt, összeállítottam a tésztát.

A kenyérsütőgép üstjébe mértem az összes hozzávalót és a gépre bíztam a munkát. Amikor végzett a dagasztással a tésztát áttettem egy kelesztőtálba, és harminc percig hagytam kelni.

Míg kelt megolvasztottam a vajat,  elkevertem a cukrot a fahéjjal és a kuglófformát is kikentem vajjal.

A megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam. Levágtam belőle két, 120 g-os darabot, ezekből tényleg fahéjas rudakat készítettem, szintén az almás töltelékkel, hogy holnap elvihessék a fiúk uzsonnára.

A maradék tésztát négyzet alakúra igazítottam, ujjnyi vastagra nyújtottam és 25 négyzetre vágtam egy pizzavágóval (öt-öt csíkot szabtam hosszában és keresztben is).

Minden kis négyzet közepébe tettem egy-egy teáskanál vaníliás almát, majd kis batyukat formáztam belőlük:

A tésztagömböket először olvasztott vajba, majd a fahéjas cukorba mártottam és a kuglófformába rendeztem. A tetejére kentem a maradék vajat és rászórtam a maradék cukrot.
30 percig hagytam ismét kelni, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt készre sütöttem. Ha a sütési idő végén nagyon pirulna a teteje, egy fóliával le kell takarni.
A megsült tésztát azonnal átfordítottam egy nagy tortatálra. 

Oreo kekszes bagett

Néhány napja bagettet eszünk bagettel némi túlzással, ugyanis kaptam egy klassz bagettsütő formát a Gasztroshop.hu-tól. A gyerekeknek meg nagyon tetszik, így szinte minden ebben sül.  Nagyon praktikus, nem kell alá papír, a forma tapadásmentes bevonattal van ellátva, ami tényleg tapadás mentes, semmi sem ragad bele, viszont minden gyönyörű, egyenletes  pirosra sül. 

Így aztán a tegnapi oreos édes bagett is ebben készült. Az eredeti receptet itt találtam. Rögtön tudtam, hogy sikere lesz, ugyanis az én gyermekeim is oreo mániában szenvednek. Most nagy divat, bár én nem értem mitől a népszerűsége, nekem meglehetősen jellegtelen ez a keksz, a mi pilóta kekszünk simán lepipálja. Gondolom az, hogy amerikai közrejátszik a népszerűségében...Arra azért kíváncsi vagyok, hogy az én gyermekem mikor fogja megunni, ugyanis jó ideje minden reggel ezt eszi egy pohár tejjel vagy kakaóval. 

A kalács bagett viszont tényleg nagyon finom lett, narancsos vajjal és forró csokival ettük az este. 

Hozzávalók:

• 250 g finomliszt
• 50 g kenyérliszt
• 1 tk. só
• 50 g cukor
• 1 tojás
• 1 tk. vaníilia eszencia
• 120 ml tej
• 30 g puha vaj
• 15 g friss élesztő
• 30 g oreo kekszmorzsa

tetejére:

• 60 g oreo keksz
• 1 ek. olv. vaj

Kézzel gyúrtam be, de nyugodtan lehet a kenyérsütőgépet vagy dagasztógépet használni. Szokás szerint a tészta összes hozzávalóját egy tálba mértem, a kekszmorzsa kivételével és egy könnyű, hólyagos tésztát dagasztottam. A tésztába kerülő kekszmorzsához az oreokat kettészedtem, a krémet egy késsel kivettem, majd a kekszeket összetörtem. Csak a dagasztás legvégén adtam a tésztához, mert azt szerettem volna, ha szép márványos lesz és itt-ott nagyobb kekszek is mutatkoznak majd a tésztában.

Három gombócra osztottam és egy fóliával letakarva harminc percig pihentettem.

Megformáztam a bagetteket, vékonyan beliszteztem és a formába tettem. Megint letakartam a fóliával és hagytam duplájára kelni, kb. 30-40 perc kellett neki.

Míg kelt elkészítettem a morzsát a tetejére. Ehhez megint szétszedtem a kekszeket, késes aprítóban összezúztam, majd hozzáadtam a kiszedett krémet és egy ek. olvasztott vajat. Jól összeforgattam.

A megkelt bagettek tetejét megkentem olvasztott vajjal (vagy akár tojással is le lehet kenni), majd a morzsát rátapasztottam.

A sütőt előmelegítettem 180 fokra és 18-20 perc alatt pirosra sütöttem.

Míg sült kikevertem a narancsos vajat. A puha vajhoz reszeltem narancshéjat, adtam hozzá egy tk. mézet és pár csepp narancslevet.